A reggeli hűvös után gyorsan elkezdett melegedni a levegő, s amikor már a Teleki-Wattay-kastély parkjába bekukkantottunk, szinte senkin nem volt pulóver.

Az épületet 1773-ban építették, megfordultak itt ismert költők, működött hadiárvaházként, gyermekvédelmi intézményként, jelenleg kóruskastély, étterem és szálloda is.
Innen még egy darabig koptattuk Pomáz külvárosának utcáit, ahonnan a mai első, kilátást adó pont is elénk tárult, a Kő-hegy.

Rövid emelkedés után elértük a Petőfi-pihenőt, ahonnan kiváló rálátásunk nyílt a környékre és megcsodálhattuk a Napoóleon kalapjának nevezett képződményt is. A Kő-hegy csúcsán álló menedékháznál pecsételtünk, frissítettünk és pihentük egy nagyobbat.

Hosszas lefelé ereszkedés után elértük Szentendre szélső házait, és nemsokára a mai második pihenőhelyünkön, a Sztaravoda-forrás mellet találtuk magunkat. A forrást 1781-ben foglalták, vize többünk szomját oltotta.

A Skanzenben lévő vízimalom is innen „táplálkozik”. Kellemes pihenőhelynek bizonyult a forrás, de mivel közel lehet parkolni, sokan kijárnak sütögetni, csak épp a szemetet felejtik el magukkal hazavinni.
A következő jópár kilóméter az emelkedésről szólt, de megérte, mivel az 521m magas Vörös-kő emlékoszlopától kiváló kilátás van a Dunára, Vácra, Gödre, a Naszályra, sőt még a Mátrára is.

A csoportkép utáni uzsonna mellett mindenki felfedezhette, hogy mi mindent ismert a környékről.

Galériához klikk a képre!

Csak háromnegyed 3 körül indultunk tovább, a maradék 8 km leküzdésére, amely viszonylag egyhangú volt már a mai élmények után. A Pap-rétnél megálltunk egy kéktúra bélyegzés erejéig, majd szép csendben beértünk Pilisszentlászlóra, ahonnan októberben folytatjuk a túramozgalmat.

Cseke Ancs